Úgy látszik, földrajzos napunk van ma, most jelezte egy kollégánk, hogy az RTL esti híradójában Szellő "kimért" István éppen azt darálta a kamerába bele, hogy ...kijelölte utódját a dél-koreai Kim-Dzsong Il és döntését tudatta a párttal is, miközben a feje fölött/mellett megjelent egy brit sajtótermék fotója, rajta a North Korea, azaz Észak-korea felirattal, mert hát Il mester ott dúlja a vidéket, a legvadabb kommenizmusban, nem pedig a Samsung hazájában. Pista a lekonfnál aztán észbe kapott/megsúgták neki, és javított északra, de ez így akkor is kínos. Mármint az, hogy csak agyatlanul felolvassa azt, amit leírnak neki, ezzel az erővel Wayne Rooney is szerepelhetett volna a hírben, mit abház diktátor vagy mittudomén. Screenshotunk sajnos nincs, de hátha talál valaki egyet. Egyik kedves olvasónk küldött kettőt is, az ugrás után láthatók.
narrátor
Ugyanmár, ettől emberi... jól tette, hogy bakizott, így szerethetőbb...
kiscsávó
ennek semmi jelentősége, de tényleg. ennél nagyobb baromságok hangzanak el, íródnak ki stb... szellő jófej
bozsi.´ ´ ´
lesz mit beletenni az év végi bakiparádéba. vagy ez inkább ciki?
sohamadar
Szerintem az viccesebb volt (bár nem baki), amikor halálkomoly arccal bemondta, hogy a kaposvári rendőrkutya nyugdíjba vonul, Töki helyét Dexter veszi át. Tökiről és Dexterről további videók az RTL honlapján stb.
:-))
Egy tanár
Mit vártok a kereskedelmi tv csatornáktól?
Kicsit sem nézik hülyének a magyar népet, egy-egy Megasztáros szavazásnál,vagy éppen akkor, amikor "1000" éves filmekkel próbálnak esténként "megtisztelni" bennünket.
Érdemes lenne a német RTL-t megnézni, klasszisokkal minőségibb mindenben.
Azzal, amikor saját celebjeiket zúdítják ránk főműsoridőben tehetetlenségüket, és ötlettelenségüket bizonyítják.
Laceeka82
az a dolga, hogy felolvassa, amit irnak neki...Hülyeség a cikk
ufocska
Szerintem is jó fej Szellő! A magyar RTL azaz Rádió Televizió Lauder, nem kell írnom, h a német cég "felügyeli" és milyen kezekben van. Egyébbként a német rtl-n is vannak celebesek, csak nézz utána.
vent
Ja, nem az ő hibája, ő arra koncentrál, amit kiírnak neki.
Seraphin
Szellőnél butább arcú bemondót nehéz találni, jól állnak az imidzsének az ilyen bakik.
Squazee
Hiba. Ennyi. Szerintem megbocsátható. :)
Sokkal jobban, mint az, ha a műsorvezető Vancuvert úgy mondja "vankúver" mint aki soha életében nem hallotta volna a város nevét másoktól.
bamaq
Szegény Pityisz!
És akkor mi van? Más még soha nem hibázott?
Találó a Szellő Kimért István megnevezés, találó!
Ennél nagyobb gond soha ne legyen!
altona71
hali
Csak engem zavar rettenetesen, hogy ez a bamba tekintet attól van, hogy gyakorlatilag nem pislog az ember? annyira screenerfüggő, hogy hihetetlen.
más:
kedd, tények Bárdosné így indít:
" ma hatszázszor riasztották a mentőket, mert valaki elesett...."
El, ANYÁD!!!
sertésmájkrém
:D lol nem csipem az rtl-t de ez semmiség. Ilyen előfordul.
Ami gáz az a teve2 híradó. Na az durva. Mikor nem bakizik akkor is úgy intonál bárdos hogy az elképesztő.
Választásokkor pedig kötelezően rászoktunk a tv2-re, ennyi bakit és mélyből fakadó amatőr bénázást még a helyi kistvben sem lehet látni egy év alatt. Ezek meg 1 este alatt összehozzák.
Tesztelo.hu
Nem "írnak neki". A legtöbb híradós maga írja meg az átkötő szövegeket, de legalábbis elolvassa adás előtt.
@vent:
bloodmn
pekmenpéter sztem a legostobább arcú
lacipapa68
Baki bárkinél előfordulhat.A dolgok másik oldala /sajnálatos módon/ az,hogy sok éves tv-zés után is amatőr marad valaki.De szépfiú...És ez a lényeg!
agimano
tegnap elott neztem a nemet rtlen a hiradot, ahol mutattak, hogy a 69 eves Tina Turner ujra turnezik, gondoltam is magamban, hogy jee meg csak 69, azt hittem, hogy mar hetvenen felul van. Aztan egy nappal kesobb a magyar rtl reggeli hiradoiban is mutattak, hogy a 72. eletevet taposo ill. a mar majdnem 72 eves Tina Turner ujra turnezik. Ez eleg gyanus lett, es megneztem, hogy Tina Turner hany eves is valojaban, es kiderult, hogy tenyleg meg csak 69. Nem tudom, hogy a magyar rtl honnan vette ezt a 72-t.
ufocska
@nyomasek_bobo: te jól érzed magad? Szerinted az már zsidózás, ha leírom a retek klub teljes jelentését? Még ilyent :D
ufocska
@agimano: 69 vagy 72 nem mindegy 1-2 év ide vagy oda a retek k. szerint:D De tény, hogy TT a rock nagyi még jól bírja magát:)
Bedi
@ufocska: L mint Luxenburg
Most már tudom, hogy a mindenféle agyatlan barmok, miért rettegnek mindenféle zsidó összeesküvéstől. Úgy könnyű, hogy mindenben zsidót látnak.
Szóval az RTL a Radio Television Luxemburg rövidítése.
S. M.
@nyomasek_bobo: Te megérdemelsz tőlem is egy faszkorbácsot. Szép volt, fiú.
A cikk meg hülyeség. Szánalmas, hogy valaki ezzel tölti az idejét, hogy egy mindennapi hibán rágózik.
erosnegyes
Most nagy szám, év végén csak egy bevágás lesz a szilveszteri így bakiztunk idénben.
Hermione-négykerekü
Az ilyen cikkekkel is az a baj, hogy ahogy se, úgy se mindig, mert csak úgy. Hogy. Se. Pedig hányszor mondtam, de hányszor... És mindig ez a vége...
Egy tanár
Kedves Gitáros, saját szellemi szintedről árulkodsz,ha egy kereskedelmi csatorna, idézlek "soha jobbat ne nézz... c. mondatoddal kívánsz nekem minden jót...
Szóval, ha valaki kicsit is tanult már médiaismereteket, tudja nagyon jól, hogy az összes kereskedelmi csatornának nagyon frankón ki van számolva, mikor mi éri meg, meddig adhtják a gagyi műsort, de még az is, hogy melyik időszakban ki ül tv elé és akkor mit nyomjanak.
Este 10-ig építenek az egyszerűbb emberek és a kétkezi munkások igényeire, és azért mennek 11 után a kisebb hírműsorok, és normálisabb filmek, mert az értelmiségit,n azt a keveset nagyjából addigra várják a tv elé.
Bakizni persze lehet, de csak annak áll jól, aki profi.
Ezek mindent olvasnak, százezreket keresnek, elvárható lenne tőlük, hogy ne úgy legyenek életszerűek, hogy bakiznak, hanem úgy, hogy emberi és nem szakmai hibákat követnek el.
Bocsi, de a félreolvasás más, mint észak, vagy dél Korea összecserélése....
Nem nyitok vitát, kit mi szórakoztat, de szegénységi bizonyítvány, hogy a mai gyerekek Pákón, Kiszel Tüncin, meg Győzikén-gratulálok!
ufocska
@Bedi: Nem tudom honnan veszed a Luxemburgot, de ha te így látod hát csak tessék :) én tudok amit én tudok, te meg amit te :)
hadrianus
@Egy tanár: Nem nyitok vitát, kit mi szórakoztat, de szegénységi bizonyítvány, hogy a mai gyerekek Pákón, Kiszel Tüncin, meg Győzikén-gratulálok!
Kik ezek itt hárman? Csak nem az a három rémbuta ember, akik annyira sötétek, hogy ha pontszerű megvilágítást alkalmazunk velük szemben, akkor is hat árnyékuk van?? (:
ufocska
@hadrianus: Vigyázz mert rasszista leszel! :D még egy ilyen beszólás, s mindjárt neked is meg írják, hogy miért kell mindebben a cig... ööö romát látni?:D
hadrianus
@ufocska: Igazad van! Egyébként pedig,ha nyűgös nekik, hogy valaki az etnikai hovatartozásukat is számba veszi, akkor ügyeljenek rá, hogy főnökeik ne villogjanak még néha sem a kamerák előtt sábesszel a fejükön...
grigorij
Ez, gondolom, most egy ellencikk a korábbi tv2-ős, linkletiltós miatt?
Sajnos ez a hiba nem megbocsátható!
Ez nem olyan, hogy valakinek félremondjuk a keresztnevét vagy a beosztását!
Ez durva szakmai hiba, régen, vagy akár napjainkban egy tisztességes médiában azonnal tiltják le az efféle senkiházikat! (persze, ki sem nevezik őket)
De lehet, hogy tévedek, és tökmindegy, hogy É vagy D-Korea... (éljetek, mondjuk tévedésből az É-ban), hogy Irak vagy Irán (kurjatok félre, mondjuk Iránban)...
És persze mindegy, hogy az amerikai bemondó összekeveri Budapestet Bukaresttel...
Ronald
@nyomasek_bobo:
Ne szóld meg a kollegát a zsidózásért, mert a zsidózás az egy nagyon hasznos dolog.
Minden lúzer, tehetségtelen, lusta embernek ez az utolsó mencsvára - a zsidózás.
Ezzel kifelé is (de még néha saját magának is) megmagyarázza a saját sikertelenségének az okát - ráadásul zsidózni még azért is jó, mert nem kell konkrétumokat felsorolni...elég egy ködös összeesküvésre hivatkozni.
Arra a kérdésre, hogy ha egyszer mindenkinek nyitott a verseny, bárki nyithat magának magánteleviziót, akkor miért nem teszi ? ...hát arra viszont érdekes válaszok szoktak jönni.
Meg arra is, hogy miért nem csináltak soha egy őskeresztény Hollywood-ot, miért kell az egész világ a zsidók filmjeit nézze?
De ezekre olyan választ soha nem kapsz, hogy netán a zsidók értenek hozzá, vagy hogy mertek ilyesmibe kockáztatni...ahelyett, hogy mondjuk gyarmatosították és kirabolták volna Indiát (például)...mint ahogy a derék keresztények tették - a filmgyártás helyett.
andrú
"agyatlanul felolvassa azt, amit leírnak neki" ez hülyeség.minden egyes hírnek nézzen utánna ?! ez nyilván nem az ő hiábája ,hanem a hírszerkesztőkéé.
ufocska
A székhelye valóban Luxenburgban van, de ettől még nem azt jelenti, hogy az "L" rövidítése is. Mint tudjuk, szerkeszteni lehet a wikipédiát ebből ered a szabad enciklopédia, bárki írhat óda bármit, az más kérdés, hogy valóban valós az adat ami ott van vagy nem, nem kell mindjárt azon leragadni.
Egyáltalán nincs szándékomban oktatni senkit:)Amit írok az csakis az én véleményem Mindenki oktassa saját magát. (apropó ki vagy te, hogy meg tiltod, hogy én hová írjak?)Nem kívánok tovább írogatni erről, tehát részemről a témát lezárom!
mildi
RTL.lu
RTL, Radio Télévision Luxembourg. Luxembourg's N1 Information and Entertainment Portal.
vita asszem lezárva.
Kommentáld!